Prológus.

 Az ember azt hinné, hogy teljesen normális az életem. Vannak barátaim, szerető családban élek, bulikba járok, létezem... Pedig ez egy nagy tévedés. Ugyanis, a bökkenő az, hogy az űrben élek, vagy inkább mondhatnám úgy, hogy a zűrben. Higgyétek el, hiába telik idefent lassabban az idő, az élet jobban pörög, mint gondolnád.
 Cassio vagyok, a 21 éves csillagképről elnevezett lány... Még itt is különlegesnek számítok, az űrben. Mindenki azt hiszi, hogy ilyen helyen mindenkinek ilyen fura galaktikus neve van. Újabb nagy tévedés. Itt egyedül nekem van ilyen furcsa nevem. A Földön még furcsább volt, de itt már kevésbé, mert itt egy bizonyos szempontból mindenki más. Vegyünk engem, a nevem Cassiopeia, bár én inkább rövidítem. És a szemem... Az egész bázison egyedül nekem, a bátyámnak és egy másik srácnak van ilyen szeme, ugyanis, egy bolygó látszik benne, pontosabban a Föld.

 De nem csak nekünk, hármunknak van ilyen különös ismertető jele. A legjobb barátnőmnek, Kathe-nek például természetesen van sötétkék haja, ahogy az apjának is, viszont az anyukája teljesen normális. Tiffani, a bátyám barátnője egy különös heggel jött világra, ami a nyakán helyezkedik el, sokat találgatunk már, hogy mi lehet, de eddig senki sem tudta pontosan megmondani. A legvalószínűbb, hogy valamiféle ősi írás lehet, de semmi sem biztos. De az egész hajón talán Henry-nek van a legfeltűnőbb jele. A halvány zöld bőre. Mikor megismertem, azt hittem rosszul van, de nem, ő eleve így született.

 Még mesélhetnék, hogy kin mi a furcsa, de a lista elég hosszú lenne. Inkább rátérek a családomra. Illetve inkább a nevelő családomra, mert még 3 éves koromban anyáékkal balesetünk volt, és ők ezt nem élték túl, ezért a keresztanyukám vett minket maga alá. Szegény, amikor meglátta, hogy milyen emberek között fogunk élni, teljesen elképedt. Azt hitte, csak mi voltunk különlegesek, anya, Simon és én. Mára már megszokta, hogy érdekes emberekkel van körülvéve, sőt. Különlegesnek érzi magát, hogy itt lehet. A legtöbb fiatalnak már egy szülője, nevelője sem él, vagy nincs itt. Imádom őt, apára emlékeztet, bár ki másra emlékeztetne, mint apára, az öccsére. Egyébként, mindent Mary-nek köszönhetünk, nélküle most mi is egy 4 helységes kis odúban élnénk, ahogy a többi hozzánk hasonló, anyagilag nem túl ellátott ember, de hála neki, most egy tágas, 3 hálószobás, kertes kis "házban" élünk.  A bátyám, Simon. Egy évvel idősebb nálam, de néha úgy érzem, hogy 2 évvel fiatalabb, ezt betudom, mint testvéri vélemény, és szemet hunyok felette. Viszont egy dolog van, ami nagyon idegesít, a nagyképűsége. Komolyan mondom, amióta Tiffani szívét elnyerte, csak rosszabbodik. Ők a hajón a legidősebbek, akik tartós kapcsolatban élnek. És a kapitány is örül ennek, hiszen ők a legesélyesebbek a házasságra és a család alapításra, ami egyre fontosabb, hiszen sokan már meghaltak. Vannak, akik öngyilkosok lettek, mert nem bírták a nyomást, ami itt érte őket, de sokan a sokktól kaptak szívrohamot, vagy őrültek meg és lettek szintén öngyilkosok. A természetes halálban kevés embernek volt itt része, sajnos.
 Már kilenc éve, hogy itt keringünk a nyamvadt Föld körül. Rühellem azt a helyet. Elvette a szüleim. Miatta álmodom fényszórókról, sikoltásokról, fék nyikorgásról, esőről és fulladástól. Mikor 12 éves voltam, kaptunk egy levelet a keresztanyámmal és a bátyámmal. Az állt benne, hogy a saját biztonságunk érdekében a kapott jegyekkel szálljunk fel a "Terra" nevezetű bázishajóra. Ez a hármas számú hajó. Összesen 10 hajó épült és indult el az űrbe. Ezekből 2 nem jutott ki, 3 eltűnt a sötét mélységben, 3 elindult, hogy életre alkalmas bolygót keressen, legalábbis ez a pletyka terjeng róluk és úgy hírlik nekik ez is volt a küldetésük. És mi, ez a két hajó, a Terra és a Zero itt maradtak a Föld körül keringve. Nem tudjuk mit tegyünk, kérdés, hogy mi a mi küldetésünk. De egyenlőre szépen eléldegélünk. Vannak lakásaink, vannak különböző szórakozóhelyek, egy park, iskolák, sőt, még egy egyetem is, ahol a korombeliek tanulják meg, hogy a különböző helyzeteket hogyan kezeljék. Mindenfélét tanulunk, olyan, mint egy kiképzés. A negyedik és egyben utolsó évben még űrhajót is megtanulhatunk vezetni. Nagyon menő! Simon már tud is,a mázlista.
 Annyi nem titok, hogy egyre kevesebben vagyunk, és egyre sürget az idő, hogy pótoljuk az embereket. A házassági korhatárt már levitték 15 évre. Úgyhogy nekem már igazán meg kéne állapodnom és szülni egy halom kölyköt, hogy a kapitány végre leszálljon rólam a bátyámmal együtt. De én még nem akarom ezt! Korai... Még Ő sincs meg, akivel erre képes lennék. És ki akarom használni az életem, anyáék is ezt akarnák, hogy ne adjam be a derekam, holmi parancsszóra. Mára már én lettem a lázadó Kathe-tel együtt, igaz, ő még csak 18, de általában az ilyen korúak, mint mi már rég tartós kapcsolatban élnek, sőt már 2 gyerekük is lehet... Mi kitartunk, és keressük a nagy Őt. Habár, már meggyőződésünk, hogy Mr. Ő egy másik hajón van.






Remélem tetszett ez a kis bevezető. ^^ Megjegyzem, hogy már régen tervben volt a blog írása, de tanév közben nem volt időm, így nyárra tolódott. Ez valószínűleg ősztől ugyanígy lesz, mert felvételire készülök, de, amint enyhültek a tanárok, nincs sok doga és már sok időm van, megint írni kezdek. :) ~H.