- Cassio! Merre vagy? - hallottam Henry hangját. Majd Kathe-ét is.
- Henry, nyugi, itt van. Tudod, hogy mindig ide vonul el. Oda. - mutatott a fa felé, ami mögött elrejtőztem és rajzoltam. Ismét emlékképeket. Ahogy szoktam. Próbáltam felidézni a szüleimet. De nem nagyon ment. Már eléggé elfelejtettem őket.. és ezt utálom. Hogy felejthettem el őket? Milyen egy gyerek vagyok... A bátyám emlékszik rájuk... én miért nem? Gondolataimat Kathe szakította félbe.
- Héj Cassio, nem akarsz jönni? Megyünk egyet csobbanni a tóhoz. - kérdezte, én meg felkeltem a fa tövéből. Igen... még egy tó is van a hajón. Komplett mini bolygó.
- Hm... Oké. Feltéve, hogy az öntelt tesóm nincs ott. vagy a barátnője. - fintorogtam.
- Ellenőriztük, a szántón vannak és nyalakodnak. - fintorgott vissza Kathe és Henry.
- Pfúj... Utálom őket smárolni látni. Nagyon undi.
Tudni kell, hogy Simon úgy smárol, hogy egy nyáltócsát hagy maga után... hogy bírja ki Tiffani...
Elindultunk közben a tóhoz, de előbb gyors hazaszaladtam a fürdőruhámért, sima fehér. Olyan normális, ami itt kevésbé fordul elő.
- Henry, te hogy állsz ezzel a kapcsolatosdival? - nevettem rá, mert ő igazán komolyan vette és utált minket, amiért nem próbálkozunk. Ő ezerrel keresi azt a lányt, akivel meglenne... De a lányok nem díjazzák a bőrszínét.
- Tudod, hogy én igyekszem. - sóhajtott. - De lassan az összes hajón lévő lányt elhívtam randizni. Egyik sem sikerült túl jól.
- Fogadni merek, hogy az a lány, akivel összejönne, szintén egy másik hajón van, mint a mi vőlegényünk. - vigyorogtunk össze Kathe-tel.
- Cassio, ez nem vicces! A túlélésünk múlik rajta...
- Henry, ne kezd már te is. Elég, hogy otthon ezt hallom folyton drága bátyámtól. Tudod, hogy ezt mennyire szánalmasnak találom, hogy mindenki szerelem nélkül alapít családot! - förmedtem rá, mert tényleg így volt. Biztos vagyok benne, hogy Simon sem szereti Tiffanit, vagy fordítva. Csak muszáj volt már találniuk valakit és az első szembejövő emberrel összejöttek. Szerintem pár hét és összeházasodnak és aztán már Tiffani terhes is lesz. Számomra is létezik itt a hajón pár ember, akivel ezt megtehetném, de semmi kedvem sincs hozzá. Én nem ilyen unalmas dolgot akarok, amiben semmi vágy nincs, csak színjátékok. Én szenvedéllyel teli szerelmet akarok. És majd belepusztulok, hogy nincs senki az életemben.
- Tudod, hogy én sem szeretem azt... És én nem is erre alkalmas lányt keresek. Ha így nézném a dolgokat, már lenne egy gyerekem Annával. Én is a szerelmet keresem, akár csak ti. Csak én picit több beleadással. Ti meg csak vagytok, nem is keresitek, csak várjátok, hogy mikor jelenik meg a hercegetek.
Igaza volt. Mi alig teszünk azért valamit, hogy meg is találjuk a nyálas álmainkba illő herceget. De nem is a lány dolga, hogy keresse. Neki kell ide jönni hozzánk. Legalábbis keresztanya ezt mondta. Ő is velünk van. Nem szeretné, ha meggondolatlanul cselekednénk. Kismilliószor elmesélte, hogy milyen volt keresztapával. Hogyan találkoztak, hogyan kérte meg a kezét, milyen esküvőjük volt... Aztán elmesélte, hogy milyen nehéz volt, amikor keresztapa bevonult. Elmondta, hogy mennyire hiányzott csak az arca érintése is. És mennyire volt nehéz, amikor elvesztette. Tőle tanultam meg minden ilyesmit. Tőle tanultam meg, hogy mit is jelent a szeretet. És tudom, hogy apa és anya is ugyan úgy szerette egymást, mint ők egymást keresztapával. Én is ezt akarom érezni, és ha kell magányosan halok meg, de nem megyek bele színjátékokba, még ha a túlélésünk is múlik rajta.
Megérkeztünk a tóhoz. Gyorsan átöltöztünk és már futottunk is a partra. Kathe és én hátulról letámadtuk Henry-t, és együtt a víz alá merültünk. Fröcsköltük egymást, versenyeztünk, és újra gyereknek éreztem magam. Elfeledkeztem a szüleimről, az elköteleződésről, a színjátékokról. Csak mi léteztünk. Ezért imádtam őket. Elterelik a figyelmem mindenről és csak élvezzük az életünk. Amíg velük vagyok eltűnnek a problémák és csak szórakozunk.
Mikor kellőképp kiázott a bőrünk kiültünk a partra és néztük a tavat, meg az üvegen túl látszódó Földet. Amióta itt vagyunk, mindenki észrevette, hogy megváltozott. Már nem olyan kékek a vízek, fehér helyett inkább szürke felhők látszanak. A kontinensek sem zöldek, amilyennek elképzelné az ember, minden szürke vagy barna. A déli sark jege már alig látszott, és az északié se. Az indok, hogy a globális felmelegedés és a folytonos szennyezés okozta mindezt elfogadható volt. De nekem még is volt kételyem efelől.
- Öhm. Nézzétek. Az ott nem egy hajó? - mutatott hirtelen Kathe egy nagyobb szürke tárgy felé a csillagok között. Nem meteor volt, de hajónak sem tűnt ilyen messziről. Bár nagyon valószínűnek tűnt, hogy az bizony egy hajó.
- Kathe... Ne légy naiv. Az biztosan csak egy műhold vagy egy meteor. - forgatta a szemét Henry.
- Nem, biztos, hogy nem. Meteornak túl szabályosnak tűnik a felszíne. A műholdak pedig már egy éve, hogy lezuhantak, vagy letértek a pályájukról. Emlékszel? Az egyik majdnem belénk is jött. - csóváltam a fejem. - Szerintem is az egy hajó. De miért van ilyen közel? - gyanús volt ez. Még sosem fordult ilyen elő. A Zeroval volt egy megbeszélt távolság, és aszerint nem láthattuk volna, mert a Föld túloldalán van mindig.
- Figyelj Cassio, szerintem menjünk haza, és szóljunk valakinek. Ez nagyon fura. - állt fel Kathe és kezdte összeszedni a holmiját.
- Egyetértek. Henry? - néztem rá, miközben felálltam, de ő nem mozdult, csak bambult egy irányba. Elnéztem arra, és egy lányt pillantottam meg. Eddig még sohasem láttam, és ezek szerint Henry sem. Szőke haját copfba fonta, szép barna bőrén furcsa mintázatok látszottak. Mintha henna lenne, de gyanítom, hogy inkább így született. Csípőjét ringatva jött ki a vízből, amivel elvarázsolta a férfiakat. Kerek feneke, vékony dereka és nagy melle volt. Abszolút álom nő egy pasinak, nem csoda, hogy Henry-t is elvarázsolta.
- Ő ki? És eddig miért nem láttam ezt az angyalt? - kérdezte Henry, és hangjából érezni lehetett, hogy eléggé bejön neki a csaj. Nevetve fordultam hozzá.
- Asszem megvan a nagy Ő drága Henry. Ugyanis ez az angyal épp feléd tart, és a szeméből süt, hogy ő is ugyancsak beléd zúgott. - Henry felállt, ahogy ide ért a lány. És zavartan mérte őt végig.
- Sziasztok! Ella vagyok. Még nem láttalak titeket, pedig azt hittem, már mindenkit ismerek a hajón. - miközben ezt mondta le nem vette volna a szemét Henry-ről.
- Szia... - nyögte ki Henry. Nem volt magánál. - Én Henry vagyok, ők pedig Kathe és Cassio. - mutatott felénk, de a tekintetét nem szakította el Elláéról. Megigézte az a lány. - Te pedig Ella, gyönyörű vagy.
- Köszi. - kuncogott elpirulva. Mi pedig Kathe-tel egymásra néztünk, és elköszöntünk tőlük. Jobb őket magukra hagyni. Hazaindultunk hozzánk, és útközben összefutottunk Simonnal. Egyedül sétált, bizonyára elkísérte Tiffanit haza.
- Hello. - köszönt. - Milyen napotok volt?
- Jó. A tavon voltunk, fürödni. Henry is velünk volt, de találkozott egy lánnyal, úgyhogy otthagytuk őket.
- Aha. Ti is hallottátok? - nézett ránk aggódva. Hirtelen a régi bátyám láttam benne. Valami baj lehet.
- Mit? - kérdeztük egyszerre Kathe-tel.
- A hajót. Az egyik vissza tért az eltűntek közül. Asszem Electra a neve, de nem vagyok benne biztos. Elvileg a kapitány sem tudja mi történhetett. - mesélte, miközben beléptünk a házba.
- Láttunk valamit, csak nem voltunk benne biztosak, hogy az egy hajó. - mondta Kathe. És leültünk az asztalhoz. Mary már hozta is a vacsorát, ahogy meghallotta, hogy hazaértünk. Mosolyogva üdvözölt minket.
- Miről beszélgettek? Milyen hajó? - érdeklődött. Majd hirtelen megszólalt a kapitány hangja az egész hajón.
- Mindenki menjen a parkba! Fontos közölni valóm van. Vészhelyzet alakult ki. Nem próba, siessenek!
Ijedten egymásra néztünk. Ilyen még nem fordult elő. Legalábbis élesben nem. Mary letette a tálat, és Simonra nézett.
- Simon, keressed meg Kathe-tel az apját. Aztán gyere velük a parkba. Én elindulok Cassioval. Ott találkozunk. - arcáról sütött az ijedtség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése